BMW diagnosztika műszerfal jelzések

bmw hibajelek
wp:heading {“level”:1} –>

BMW diagnosztika műszerfal jelzések

Computeres autódiagnosztika – BMW

Számítógépes hibakód kiolvasás és törlés – BMW akár 1 órán belüli kiszállással (70) 352-1562.

FONTOS! Csak 1999 évjárat utáni, és OBD2 csatlakozással rendelkező járműveket tudunk átnézni!

Javítóbázisunk kifejezetten a hibakód kiolvasásra valamint autódiagnosztikára szakosodott, valamennyi járműtípushoz rendelkezünk a szükséges kódolvasó készülékkel. Dolgozunk Bluetooth kódolvasóval, a hibakódok kiolvasását, kivillogtatását és törlését Android, iPhone és Windows platformokon is el tudjuk végezni.

BMW diagnosztika műszerfal hibajelzések

Behúzott kézifék, alacsony fékfolyadékszint
Abban az esetben, ha út közben találkozunk vele és meggyőződtünk, hogy ki van engedve a kézifék, akkor lehetőleg minél hamarabb álljunk félre. A hiba oka pedig a fékfolyadék minimális szint alá való csökkenése. Ilyenkor óvatosan bánjunk a fékpedállal, ne nyomjuk túlzott erővel. Megállást követően hívjunk segítséget, semmiképp ne folytassuk az utat, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor fog teljesen megszűnni a fékhatás.

Túl magas vízhőfok
A motor hűtőfolyadéka túllépte a megengedett értéket. Amennyiben nyáron fordul elő extrém melegben és pl. dugóban araszoláskor, akkor megpróbálkozhatunk a fűtés bekapcsolásával. Teljesen melegre állítva a hőfokot és magas ventilátor fokozatot alkalmazva figyeljük, hogy van-e változás. Nyáron melegben ésszerűtlen lehet a fűtés, azonban ilyenkor hőt vonunk el a motortól, ami csökkenti a hűtőfolyadék hőmérsékletét is. Ha a hiba nem szűnik, akkor álljunk félre, hagyjuk visszahűlni a motort, és ellenőrizzük a hűtőfolyadék szintjét. Ha a hiba újból előjön vagy nem szűnik meg, akkor célszerű a legközelebbi szervizt felkeresni.

Alacsony olajszint
Ha ezt a lámpát látjuk, akkor néhány percen belül álljunk meg és töltsük után a motorolajat. Célszerű, ha tartalékként mindig van 1 liter a csomagtartóban. Amennyiben ezt nem tesszük meg, fennáll a motor károsodásának veszélye.

Alacsony olajnyomás
Ebben az esetben azonnal álljunk meg és állítsuk le a motort. Ellenőrizzük az olajszintet és szükség szerint töltsünk utána. Ha a probléma nem szűnik meg, hívjunk segítséget. Az autóval való továbbhaladás nem ajánlott, mivel a motor károsodhat.

Biztonsági öv nincs bekapcsolva

Menet közben bekapcsolt övek mellett is világíthat a lámpa, ha valamelyik ülésre egy nehezebb táskát vagy egyéb, súlyos tárgyat helyeztünk (és ott nem kapcsoltuk be az övet).

Töltés visszajelző
A lámpa megjelenése arra utal, hogy az akkumulátor nem kap kellő töltést. Ebben az esetben a generátorhibára, illetve a szíjhajtás nem megfelelő működésére lehet gyanakodni. A lámpa világítása mellett egyes autóknál lehetséges, hogy a kormányzás is nehezebbé válik. Ekkor az ékszíj területén kell keresgélni a hibát, mivel a szíj hajtja a kormányszervo motorját. Ezen kívül a vízpumpa és a klímakompresszor is csatlakozhat ugyanerre a szíjhajtásra. Semmiképpen sem ajánlott továbbhaladni, hiszen több alkatrész is károsodhat. Hívjunk segítséget és számoljunk azzal, hogy lehet, tréleren végzi az autó a következő szerelőműhelyig.

Elkopott fékbetét
A mai intelligens autók már azt is jelzik, ha valamelyik fékbetét vastagsága a minimális értékre csökkent. Az autó továbbra is használható, azonban ajánlott rövid időn belül egyeztetni a szervizzel, és kicseréltetni a kopott fékbetétet. Teljesen elkopott betétnél fennáll a féktárcsa rongálódásának veszélye is.

ESP visszajelző
Tavaly november 1-től minden új autóban kötelező felszereltség az ESP, közismertebb nevén az elektronikus stabilitás kontroll. Feladata, hogy túlzott tempónál illetve csúszós úton megakadályozza az autó megpördülését. Általában a kipörgésgátlóval egybe van építve, éppen emiatt a következő esetekben találkozhatunk vele. Villogó állapotban akkor láthatjuk, ha a kipörgésgátló vagy maga a stabilitás kontroll működik. Pl. csúszós úton elinduláskor kipörögnek a kerekek vagy havas-jeges úton nagyobb tempóval megyünk be egy kanyarba és az autó meg akar pördülni. A legtöbbször nem érzünk semmi veszélyeset, csak annyit látunk, hogy villog az ESP visszajelző. Autótípustól függően részben vagy teljes egészében kikapcsolható az ESP. Ilyenkor a lámpa folyamatosan világít. Abban az esetben is találkozhatunk vele, ha valamelyik kerékfordulatszám-jelző érzékelő meghibásodott. Mindegyik esetben folytathatjuk utunkat, azonban ha rendellenes működést tapasztalunk, akkor rövid időn belül keressünk fel egy szervizt.

Alacsony guminyomás
Ha az előre beállított értékek alá vagy fölé változik az abroncsban a nyomás, akkor a sárga ikon megjelenik a műszerfalon. Ilyenkor célszerű ellenőrizni a legközelebbi benzinkúton vagy gumiszervizben a guminyomást. Ha nem találunk eltérést, akkor feltehetően valamelyik szenzorral lehet a gond. Célszerű ezt is ellenőriztetni a gumiszervizben. Egyes autóknál akkor is figyelmeztethet a rendszer, ha a gyárihoz képest eltérő felni és/vagy gumit szereltettünk az autó alá. Ilyenkor a rendszert újra kell kalibrálni, ismét csak ajánlott egy szerviz felkeresése.

Légzsákhiba
Zavar az utasbiztonsági rendszerben. Általában valamelyik légzsákkal lehet a gond vagy az ülésfoglaltság-érzékelő hibásodott meg. Mindenképpen javasolt egy szerviz felkeresése, hiszen ebben az esetben nem garantált, hogy egy baleset esetén nyílni fog a légzsák. Abban az esetben is találkozhatunk a lámpával, ha az utasoldali légzsákot kikapcsoltuk, pl. gyerekülés elhelyezés céljából.

Hátsó ködlámpa világít
Abban az esetben találkozhatunk ezzel a visszajelző lámpával, ha a hátsó ködlámpa be van kapcsolva. Ezt csak korlátozott látási viszonyok között tehetjük meg. Figyeljünk a megfelelő használatra, hiszen az indokolatlanul felkapcsolt ködlámpa büntetést vonhat maga után.

Motorhiba
A motorvezérlő meghibásodását jelzi a lámpa. A károsanyag kibocsátás ebben az esetben megnövekedhet. Akkor is világít, ha a lambda szonda érzékelője meghibásodott vagy egy nyest elrágta valamelyik elektromos kábelt. Minden esetben célszerű a legközelebbi szervizben átnézetni az autót.

(Forrás: autonavigator.hu)

Márkafüggetlen autódiagnosztikai vállalkozásként például meg tudjuk oldani a leggyakoribbtól (Opel, Ford, Suzuki kódkiolvasás) a kisebb számban értékesített típusokig a diagnosztikai feladatokat.

Néhány BMW típus, amellyel volt már dolgunk, vagy vállaljuk a hibakód kiolvasást és a diagnosztikát:

FIGYELEM! Elképzelhető, hogy az alábbi típusok közül nem mindegyikhez létezik szoftverfrissítés a diagnosztikai műszeren, ezért telefonos egyeztetés szükséges a hibakódok olvashatóságát illetően!

BMW c1 diagnosztika
BMW e46 coupe diagnosztika
BMW e36 coupe diagnosztika
BMW e46 diagnosztika
BMW e36 diagnosztika
BMW e39 diagnosztika
BMW e34 diagnosztika
BMW e60 diagnosztika
BMW e30 diagnosztika
BMW e90 diagnosztika
BMW diagnosztika
BMW e21 diagnosztika


BMW e65 diagnosztika
BMW e30 diagnosztika
BMW diagnosztika
BMW gyári diagnosztika
BMW e36 diagnosztika
BMW e46 diagnosztika
BMW x5 diagnosztika
BMW diagnosztikak
BMW diagnosztika
BMW diagnosztika
BMW motor diagnosztika
BMW diagnosztika
BMW e39 diagnosztika
BMW e36 diagnosztika
BMW 5 diagnosztika


BMW x5 diagnosztika
BMW x3 diagnosztika
BMW 320d diagnosztika
BMW 320 diagnosztika
BMW 318 diagnosztika
BMW 316 diagnosztika
BMW 525 diagnosztika
BMW 730 diagnosztika

Autódiagnosztika hibakód törlés BMW
ric iveco daily kit

BMW diagnosztika műszerfal jelzések vizsgálata

A felderített diagnosztikai kódot figyelembe véve behatároljuk a problémát, az egyéb körülményeket jelenségeket is figyelembe véve megállapítjuk, hogy mi hibásodott meg, elvégezzük a hibaelhárítást, ha szükséges, cserét hajtunk végre, és töröljük a hibakódot.

Gyakran kérik tőlünk az autójavító műhelyek a járműdiagnosztika elvégzését az alábbi hibák beazonosítása végett:

– időszakos indíthatóság

– üzemanyag-nyomás hiba

– befecskendezési hiba

– főtengely jeladó hiba

– vezérlőegység hiba

– gázpedál helyzetérzékelő hiba

– ECU hiba

– lambda szonda hiba

– gyújtásvezérlő elektronika hiba

– fojtószelep kapcsoló hiba

– tápellátási hiba

– biztosítéktábla hiba

– üzemanyag-szivattyú hiba

turbó hiba

– légtömegmérő hiba

– EGR szelep hiba

A fentieken kívül az alábbi feladatokat is végre tudjuk hajtani:

– valós km érték kiolvasása

– üzemanyag-nyomás mérése

– olajcsere ellenőrzése, nullázása

– porlasztó programozás, illesztés

– légzsákvezérlő, ütközésadat kiolvasása és törlése

Berendezéseink

Ún. OBD olvasóval és OBD kábellel kapcsolódunk a jármű fedélzeti diagnosztikai interfészére, amelynek révén megszerezzük a szükséges információkat. Az eredmények elemzését egy céleszközzel végezzük.

BMW autódiagnosztika Budapest

Mobil diagnosztika

Szükség esetén és aktuális leterheltségünktől függően telefonos megbeszélést követően kiszállást is vállalunk, hogy végrehajtsuk az autódiagnosztikát. A mobil vizsgálat általában nem ingyenes a konkrét díj tekintetében kérjük, érdeklődjön az ügyfélszolgálatunk telefonszámán.

Hibakód kiolvasás házilag?

A hibakód kiolvasás otthon is megoldható, ha rendelkezik az ehhez való berendezésekkel, de ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk 2 fontos tényt:

  1. A legjobb berendezések 400-500 ezer forintnál indulnak, a professzionális (pl. Bosch, Texa) eszközök beszerzésének költsége elérheti az 1 millió forintot.
  2. A megállapított hibakód nem jelenti automatikusan azt, hogy egyértelműen behatároltuk a probléma gyökerét. Néhány további gondolat ennek megértéséhez.

A gyakorlatban azt tapasztaltuk, hogy a hibakód kiolvasása legtöbbször mindössze egy része a probléma tetten éréséhez elvégzendő teljes vizsgálatsorozatnak. A modern járművek egyre több funkcióját vezérlik ma már digitális fedélzeti eszközök. Ezek hibatárolóba raktározzák a naplózott adatokat, aktuális és historikus történések kódjait, a legfontosabb fedélzeti eszközök állapotait.

A fedélzeti autódiagnosztikai berendezések gyakran végzik el a mért értékek összehasonlítását a referenciaértékekkel. Ennek értelme a gépkocsi állapotának rendszeres időközönként történő felülvizsgálata. Ha tűréshatáron kívüli különbséget detektál az eszköz, hibaüzenet érkezik, ami egy tárolóba kerül, később is kiolvasható hibakódok formájában.

A határértékeken kívüli értékek egy részéről a fedélzeti jelzőlámpák a vezetők számára feltűnő jelzések formájában is jeleznek, egy jelentősebb részük viszont csak autódiagnosztikai berendezés soros csatlakozófelületéhez kapcsolódó ún. OBD kábelen át tudhatók meg. Az OBD diagnosztika összehasonlíthatatlanul több fontos adatot ad a gépjármű állapotáról, de még ez sem jelenti azt, hogy megoldottuk a hiba behatárolását.

Miért lehet sokkal bonyolultabb a javítás?

Ha a hibakódok kiolvasása elegendő lenne a helyzet felméréséhez, akkor sokan maguk is meg tudnák javítani az autót. Az élet ezzel szemben azt bizonyítja, hogy legtöbbször nagyon mellé lehet fogni a diagnosztikai információkból.

Néhány klasszikus példa, amit sok kollégánk is meg tudna erősíteni, a lambda szonda indokolatlan cseréje vagy a hűtőközeg érzékelője révén jelzett adatok félrevezető értelmezése.

Gyakran tapasztaltunk olyat, hogy tele volt a hibatároló régi, több hónapos adatokkal, amelyek egy része már nem is állt fenn, ezért érdemes a hibakódok kiolvastatásának újbóli megismétlését. Ráadásul gyakran előfordul, hogy bizonyos hibák nem mindig produkálják magukat, az autó egyszer így viselkedik, másszor pedig másképpen.

A fő oka, amiért nem ajánljuk a házilagos hibakód olvasást, hogy a tudásnál egy jobb dolog van, ez pedig az a szakmai tapasztalat, amit hosszú évek alatt gyűjt össze a szakember.

Hibakód kiolvasás ára

A munkadíj több tényezőtől is függ, ezért azt kérjük, hogy a konkrét összegről egyeztessen ügyfélszolgálatunkkal telefonon, de a legbiztosabb megoldás az autó konkrét helyszíni vizsgálata.

Olyan járművek, ahol hibakód kiolvasást laptoppal kérnek:

Opel

– Hibakód kiolvasás Astra g

– Hibakód kiolvasás Opel Astra f

– Vectra a hibakód kiolvasás

– B Vectra hibakód kiolvasás

– Astra h hibakód kiolvasás

– Opel Calibra hibakód kiolvasás

– Corsa b hibakód kiolvasás

– Opel Vectra c hibakód kiolvasás

Ford

– Mondeo hibakód kiolvasás

– Transit hibakód kiolvasás

Suzuki

– Swift hibakód kiolvasás

– Sx4 hibakód kiolvasás

Volkswagen Polo hibakód olvasás

Peugeot

– Peugeot 307 hibakód kiolvasás

– Peugeot 406 hibakód kiolvasás

– Peugeot 306 hibakód kiolvasás

Peugeot 206 hibakód törlés

Volvo

Citroen

Skoda

– Felicia hibakód kiolvasás

– Fabia hibakód kiolvasás

Fiat

Honda

Mercedes

Mazda

Seat

Renault

– Renault Scenic hibakód kiolvasás

Renault Laguna hibakód kiolvasás

Mitsubishi hibakód kiolvasás

Daewoo

– Matiz hibakód kiolvasás

– Nexia hibakód kiolvasás

OBD hibakód lista magyarul BMW

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK

Mennyi ideig tart a hibakódok kiolvasását követő pontos hibafeltárás?

A hibadiagnosztika ideje lehet több óra, de eltarthat 2 munkanapig is a hiba komplexitásának függvényében.

Mit javasolnak, ha nem lehet elérni a diagnosztikai szervizt telefonon?

Ha nem ér el minket telefonon, előfordulhat, hogy egy bonyolultabb hiba feltárását végezzük. Ilyen esetben arra bátorítjuk, hogy küldjön e-mailt, és válaszolunk, amint módunkban áll.

Rendszertelenül fennálló hiba feltárását mindig ki kell fizetni?

Sajnos a hiba felderítése időt vesz igénybe, így ha egy probléma nem jelentkezik a jármű szervizbe vitelekor, akkor a vizsgálatot sajnos újra el kell végezni. Okos döntés megvárni, amíg a hiba minden alkalommal tapasztalható.

A hibakód megdönthetetlenül azonosítja a probléma forrását?

Sajnos nem. A tapasztalat és az egyéb körülmények tisztázása teszi egyértelművé a probléma tényleges kiváltó okát.

Számítógépes hibakód kiolvasás és törlés – BMW akár 1 órán belüli kiszállással 06 70 352 1562.
FONTOS! Csak 1999 évjárat utáni, és OBD2 csatlakozással rendelkező járműveket tudunk átnézni!